Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60
2010 Október 15-22
Education- A Journey in Time
Projekt találkozó Románia,Iasy
Bevezetésként kezdem azzal, hogy szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben az egész programban, hogy kiutazhattam. Köszönöm a tanároknak, hogy bizalmat szavaztak azzal, hogy engem kértek meg, hogy legyek az egyik kiutazó diák. Köszönöm!
Nem is tudom, hol kezdjem. Nehéz egy egész hetet, ennyi élményt szavakba önteni, de megpróbálom. Összefoglalva: Nagyszerű hét volt, nagyon jól éreztem magam! Az ellátás, a kedvesség a vendégszeretet minden abszolút megfelelő volt. Én személy szerint egy kicsit keveselltem a diákoknak a közös programokat, de azért így is nagyon jó volt.
Az alábbiakban iskolánknak az „Education – A Journey in Time” ( Oktatás – Egy időutazás ) című pályázati projektjében résztvevő egyik diákja rövid élménybeszámolóját szeretnénk úgy magyar, mint a pályázat munkanyelvén, angolul is honlapunkon közzétenni. Reméljük, érdeklődéssel olvassák majd és mások figyelmét is felhívják majd arra, hogy iskolánkban ilyen típusú ismeret- és kapcsolatépítő tanulási mód részese is lehet egy diák, hiszen a megkezdett jó gyakorlatot a jövőben is szeretnénk folytatni és folyamatosan fenntartani újabb, hasonló programok keretében is.
LLP Comenius Multilateral Partnerships
„EDUCATION – A JOURNEY IN TIME”
„Oktatás – egy időutazás”
2010 - 2012
Románia | Bulgária | Magyarország | Lengyelország | |||
Törökország | Németország | Nagy-Britannia |
A Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola a Comenius multilaterális iskolai együttműködések pályázat keretében 2010 szeptemberében kezdte meg az intézmény szinte valamennyi munkatársának és diákjának részvételével a két éven át tartó projektet.
Hazánk mellett hat ország, Románia, Bulgária, Lengyelország, Németország, az Egyesült Királyság és Törökország egy-egy tanintézményének részvételével egy olyan anyagon dolgozunk, amely az oktatás témaköréről szól, kialakulásától kezdve napjainkig. A téma az aktuális pedagógiai problémákat is feltárja és azok rendezésére megoldási lehetőségeket próbál találni. A konfliktushelyzetek világszerte hasonlóak: esélyegyenlőség, illetve annak megteremtése, integráció, kisebbségek iránti tolerancia, tanulási motiváció stb.
A programmal az a célunk, hogy iskolánk tanulóinak az idegen - főleg az angol - nyelvtudásuk gyarapítására és fejlesztésére tanórákon kívül is korunk kihívásainak megfelelő módon színvonalas lehetőséget biztosítsunk, ugyanakkor bővítsük ismereteiket és fejlesszük készségeiket.
Iskolánk projekt-koordinátora, Bikádyné Udvardy Irén angol nyelvtanár vezetése alatt szeptemberben megalakítottuk a Comenius csapatot, és elkezdtük a felkészülést az első projekt találkozóra. Műhelymunka keretében Power Point bemutatót, videofilmeket állítottunk össze „Az én iskolám” („My school”) címmel.
A lelkes team elkészítette az iskolai prezentációkat, indulhattunk az első projekt találkozóra 2010. október 15-én a romániai Iasiba, Észak- Moldáviába.
A program első szakaszában aktívan részt vevő diákok:
• Huszár Szabina 10. a
• Szabó Gabriella 11. a
• Bitter Alexandra 10. a
• Debreczeni Jaqueline 11. a
• Rácz Bence 10. c
• Bleier Andrea 10. a
• Zwick Bettina 10. a
• Batjargal Batmunkh 10. a
• Vasteleky-Einbeek Gordon Vajk Márk 10. a
• Kovács Dorka 11. a
• Kanász Gyula 10. c
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60