Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60
{gallery}stories/cserekapcsolat/2011/osz{/gallery}
Csereprogram – Remscheid 2011.11.09-11.19
Idén is folytatódott iskolánk cserekapcsolata a németországi testvériskolánkkal.
Az ősszel 12 diákunk utazott két kísérővel Remscheidba. A tavasszal elkezdett projektmunkát novemberben ismét folytattuk. Kérdőívek alapján hasonlítottuk össze a magyar és a német lakosok véleményét a megújuló energiaforrások használatáról.
Kis csapatunk újra lelkesen dolgozott a német diákok segítségével. A németórákon megtanultakat anyanyelvi környezetben is jól alkalmazták, az apróbb nehézségeket nagyon jól oldották meg.
Új barátságok szövődtek, a családok családtagként fogadták a vendégeket. Így tanulóink nem csak nyelvismeretüket gyarapították, hanem egy számukra ismeretlen kultúrát ismerhettek meg vendéglátóik révén. Volt aki az estéket inkább a családdal töltötte otthon, mint szórakozni ment volna.
A tanulás mellett diákjaink ország ismerete is bővült, megismerhették Kölnt, Aachent, Wuppertalt, Münstert. Essenben láthatták Németország egyik legszebb karácsonyi vásárát, Gelsenkirchenben az állatkertben közvetlen közelről is megtapasztalhatták az oroszlán és a jegesmedve nagyságát.
Jártunk Bochumban a Starlight Express musical-en, élvezhettük a görkorcsolyával száguldó színészek alakítását.
Az utolsó napon a búcsúest is nagyon jól sikerült. Vendéglátó szülők, német és magyar diákok é tanárok együtt nézhették meg munkájuk eredményét Power Pointban, ami hamarosan megtalálható lesz iskolánk honlapján.
A tíz nap elteltével könnyek között búcsúzkodtak mind a magyar tanulók mind a német vendéglátók. A tavaszi viszontlátás reményében váltak el egymástól.
Ùgy gondolom, hogy ismét sikeres volt iskolánk diákjainak látogatása. Tanulóink felismerték az idegen nyelv tanulásának fontosságát, motiváltabban folytatták a félévi felkészülést.
Budapest, 2011.12.06
Simons Nóra
(német szakos nyelvtanár)
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60