2023. május: Erasmus + Jobshadowing - Pusztai Andrea, Szedlacsekné Bártfai Mariann, Kovács Attiláné

A projekt időszak végén, 2023 május 16-19 között vettünk részt egy szlovákiai iskolalátogatáson.
Egész pontosan Érsekújvárra a Pázmány Péter Gimnáziumba tettünk egy kivételesen jó hangulatú látogatást.
20230520ErasmusBartfai Kovacs Pusztai Felvidek1

 

Az igazat megvallva nekem több okból is szívügyem lett ez az előre nem tervezett út, mégpedig azért, mert egy korábbi 2020 márciusi képzésen megismerkedtem egy olyan kollégával, aki iskolaigazgatóként volt jelen Izlandon, szlovákiai magyarként. A beszélgetések során kialakult kapcsolatnak köszönhetően a későbbiekben a maradék támogatást felhasználva született az ötlet, hogy jobshadowing tevékenységre szeretnénk azt szánni.

Így jutottunk el hárman a fent említett intézménybe.

A pár napos látogatás alatt sikerült megismerni az iskolában zajló életet és betekintést nyerni a mindennapokba.

A kis létszámú alig 100-fős iskolát jó néhány éve áthelyezték egy egyszerű panelépületbe a történelmi múlttal és komoly hagyományokkal rendelkező régi gimnáziumi építményből. Sajnos a szlovákiai törvények szerint magyar nyelvű gimnáziumban nem tanulhat csak egy osztály évfolyamonként és maximum 25 fős létszámmal indulhatnak el, a nagy túljelentkezés ellenére is. Ennek köszönhetően a legjobb tanulmányi átlaggal jelentkező gyerekek közül válogathat az iskola vezetősége.

Kiváló továbbtanulási aránnyal rendelkeznek és kimagasló a versenyeken elért eredményeik száma is. A tanulók feltűnően udvariasak és tisztelettudóan viselkednek tanáraikkal és más felnőttekkel is.

Ami a legelső pillantásra feltűnt nekünk, az iskola Erasmus élete. Számtalan projektet valósítottak meg, a képek és tablók szinte befedik az iskola legkisebb zugát is. Az intézmény vezetője szerint fennmaradásukért rengeteget dolgoznak és óriási segítséget jelent számukra az Erasmus nyújtotta lehetőségek sora.

A beszélgetések kapcsán fény derült arra is, hogy mennyire fontos a magyar nyelv ápolása, a hagyományok megtartása és természetesen alkalom nyílt az oktatási rendszereink összehasonlására is. Mindkét félnek voltak olyan tradíciói, amit szívesen kicserélnénk egymással.

Például az érettségi írásbeli és szóbeli közötti időszak, de említhetném a gólyatáboros hagyományokat is.

Összesen 10 tanár tanít, van egy iskolatitkár és egy mindenes (portás-karbantartó) Büfé vagy étterem működtetésére nincs lehetőségük, de a tantermek tágasak és mindben található mikrosütő, hogy a tanulók fel tudják melegíteni a csomagolt ebédjüket, a kényelmes babzsákokban pedig jól esik egy kis pihenés a szünetekben. A tantermek jól felszereltek és szépen dekoráltak, amiben láthatóan jól esik a tanulás.

A legjobb ötlet az iskola szabadulószobája volt, ami régi relikviákkal és a családok összegyűjtött retró tárgyaival volt berendezve, de tetszett az iskola piros pecsétje is, ami üde színfolt a már jól megszokott kék mellett.
20230520ErasmusBartfai Kovacs Pusztai Felvidek2

A környékbeli falvakba rövid látogatást tettünk, mint például Tardoskedden a falu tájházát, amelyet csak a mi kedvünkért nyitották ki.

Megcsodáltuk a gúti fából készült hidat és a hozzá tartozó vízi malmot.

A kivételes vendégszeretet, a pezsgő diákélet és a családias iskolai hangulat sokáig emlékeinkben marad és bízunk a további együttműködési lehetőségekben.

Pusztai Andrea szakmai igazgatóhelyettes

Szedlacsekné Bártfai Mariann iskolatitkár

Kovács Attiláné projekt koordinátor

Címünk

Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum

1212 Budapest, Széchenyi utca 95.

+36 1 278 30 60

Azonosítók

OM azonosító: 203061/021

Telephely kódja: 001

Írjon nekünk!

titkarsag@vasarhelyi.info

Hasznos linkek