Az idei első Erasmus+ látogatáson, Lengyelországban jártak iskolánk tanulói december 2-6. között.
Miért jó, ha van Erasmus+ projektünk?
Egy hét „királyság” Lengyelországban
A BGSzC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziumának 10. osztályos diákjai (Borbély Balázs, Gazdag Natália, Kis Zsófia, Kovács Lívia és Petach Vanessza) december első hetét Lengyelországban, Varsóban tölthették a hat ország (Magyarország, Lengyelország, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Törökország) együttműködésében megvalósuló Erasmus+ KA2 mobilitási program jóvoltából. Vendéglátóink, a Włochy kerületben található III. Sobieski János Líceum tanárai és diákjai meleg vendégszeretettel fogadtak minket, és egész héten gondoskodtak róla, hogy tanulóink feledhetetlen élményekkel gazdagodva térhessenek haza Magyarországra.
A projekt témája a sikeres nők és a munka világa volt, a tanulók pedig a kerületi polgármester köszöntőjét követően előadásokat hallgathattak ismert lengyel üzletasszonyoktól, műhelymunkán vehettek részt az iskolában és a Lazarski Egyetem műszaki karán, valamint angol nyelven prezentációt tarthattak az európai diákoknak egy általuk választott női politikusról, íróról vagy üzletasszonyról. Természetesen, mint ez ilyenkor lenni szokott, a hét nem kizárólagosan a munka jegyében telt. Vendéglátóinkkal végigjártuk Varsó legszebb nevezetességeit, a Wilanóv-palotát, a varsói királyi palotát, a Kopernikusz Tudományos Központot, mely a Csodák Palotájának helyi megfelelője, illetve egy tradicionális lengyel éttermet is felkerestünk az óvárosban, ahol a magyar diákok ízelítőt kaphattak a helyi gasztronómia rejtelmeiből is, és megtapasztalhatták a lengyelek legendás vendégszeretetét. A gyerekek visszajelzései alapján abszolút győztes program a lengyelek leghíresebb és legrégibb csokoládé manufaktúrájába tett látogatás lett, ahol nem maradhatott ki egy nosztalgikus, igazi habos forró csoki kóstoló sem.
Noha egy hét nem hosszú idő, a rengeteg közös időtöltés alatt diákjainknak sikerült szoros barátságot kötniük az őket fogadó lengyel gyerekekkel és családjaikkal, ami a hét elteltével igen fájdalmassá tette a búcsút. Öröm az ürömben, hogy tanítványaink közül többeket is visszahívtak a családok Varsóba a nyári szünetre, illetve hogy a fogadó lengyel tanulók közül többen hazánkba fognak látogatni a 2021-ig tartó, több éves Erasmus+ projekt magyarországi útja alkalmával.
Tóth Bálint, Kovács Attiláné