Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60
Ezen a héten Budapest adott otthont az ország egyik legpezsgőbb utánpótlás sporteseményének, a Strandröplabda Diákolimpia versenyeinek. A pályák ismét megteltek élettel, lendülettel és igazi strandsport-hangulattal.
Nagy büszkeség számunkra, hogy iskolánk tanulói is rajthoz álltak, és lelkesedéssel, kitartással képviselték közösségünket. Fantasztikus teljesítményt nyújtottak, és felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Május 7-én, csütörtökön honvédelmi gyakorlaton járt a 9.B és a 9.C osztály a Kincsem Honvédelmi Parkban. A gyakorlat során a tanulók nemcsak a fizikai állóképességüket tehették próbára, hanem a csapatmunka fontosságát is megtapasztalhatták a különböző akadálypályákon. A változatos programoknak és a közös kihívásoknak köszönhetően egy tanulságos és élményekkel teli napot zártunk.
További 60 kép iskolánk FB oldalán - katt ide!
A merészebbeknek érdemes rátekinteni iskolánk Instagram és TikTok megjelenésére is!
Ma hivatalosan is kezdetét vette a vizsgaidőszak intézményünkben. Három évfolyamról, összesen 364 diákunk ad számot tudásáról, különböző szinteken:
12. évfolyamos tanulóink közismereti tantárgyakból érettségiznek. Összesen 114 diákunk vágott neki ennek az izgalmas és kihívásokkal teli időszaknak.
Május közepétől a 13. évfolyamosaink következnek, összesen 130 tanulónk, akik a technikusi oklevél megszerzéséért tesznek emelt szintű érettségit, ami egyben szakmai vizsgát is jelent.
A 10. évfolyamos kis diákjaink sem maradnak ki: 120 tanulónk készül ágazati alapvizsgáira, melyek megalapozzák szakmai fejlődésüket.
Vizsgaidőszakunkat június 30-án zárjuk.
Sok sikert kívánunk minden vizsgázónknak – büszkék vagyunk rátok!![]()
Katt a képre a kis videó megtekintéséhez:
Class of 2026![]()
A ballagási ünnepség során olyan diákokat köszönthettünk, akik az elmúlt öt évben nemcsak kitartásukkal és szorgalmukkal, hanem példamutató elszántságukkal is gazdagították iskolánk közösségét.
Kitüntettük azokat, akik kitűnő vagy jeles tanulmányi eredményt, kiemelkedő sportteljesítményt, illetve kimagasló versenyeredményeket értek el.
Külön büszkeség számunkra, hogy négy végzős tanulónk átvehette a
Vásárhelyi-emlékplakettet, amely az iskola egyik legrangosabb elismerése.
Ezek a díjak nem csupán egy-egy év teljesítményét tükrözik, hanem az öt éven át tartó fegyelmezett, következetes munkát, amelyet diákjaink nap mint nap beletettek a fejlődésükbe.
Szívből gratulálunk minden díjazottnak! ![]()
Számos kép iskolánk FB oldalán!
Egy utolsó séta, egy utolsó pillantás, egy utolsó mosoly minden ismerős sarok felé. Csütörtök délelőtt iskolánk megtelt megható pillanatokkal és ünnepi hangulattal. Ballagó diákjaink végigvonultak iskolánk folyosóin, búcsút intettek a tantermeknek, ahol annyi emlék született. Az alsóbb évfolyamosok kora reggel óta készültek, hogy méltó módon köszönjenek el tőlük: virágok, színes dekorációk és kedves üzenetek díszítették az épület minden pontját.
Ez a nap a búcsúzásról szólt, de egyben a háláról is – köszönjük nektek, végzőseink, hogy részesei voltatok a közösségünknek.
Sok sikert és boldogságot kívánunk az előttetek álló úton!
Számos kép itt iskolán FB oldalán!
És további számos itt is!
Valamint itt!
Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum
1212 Budapest, Széchenyi utca 95.
+36 1 278 30 60