OM azonosító: 203061 | Telephely kódja: 021

Molnár Vanda írása

Posted On szerda, 26 január 2011 12:06 Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

 

Mosoly ’express’

 

Szeretném tanáraimnak, Udvardy tanárnőnek, Szobotin tanárnőnek és Csernák tanárnőnek megköszönni elsősorban a bíztatást, majd a lehetőséget a kiutazásra.

 

Most pedig, ha megengeditek, szeretnék mesélni azokról a dolgokról, amik másképp alakultak, mint ahogy számítottam.


Számos iskolai programon vettem részt korábban, bár ehhez hasonlón még soha. Külföldi utazás? Ha tanulni kell, még akkor is álmaim netovábbja, hisz alapvetően nem sokszor jutok külföldre,szóval  boldog voltam, mikor megtudtam, én leszek az egyik szerencsés diák, aki a Comenius programban Bulgáriába mehet.

 

Repülőn most utaztam először. Hetekkel előtte, véleménygyűjtésbe fogtam. Mindenki szerint, az első repülés rémálom a félelem, a tériszony és hasonló érzések miatt. Megmondom őszintén, nem vagyok valami félős fajta, nagy kedvencem a vidámpark és minden kerekes járgány, ami gyorsul.

 

Miután leszálltam, olyan volt az egész  számomra , mint amikor nem mersz lecsúszni a legmagasabb csúszdáról, majd amikor a legvégén a vízbe pottyansz, annyit mondasz : - „Még egyszer, még egyszer!”.

 

Idegen családnál se laktam még soha. A fogadó lánnyal, hol máshol, természetesen a facebook-on vettem fel a kapcsolatot. Szimpatikusnak, kedvesnek tűnt, bár magasabbnak hittem. A korkülönbség miatt, azt gondoltam, nézeteltéréseink lesznek. Tisztességes néven Julieta Valkanova, 18 éves, és van egy velem egykorú öccse. Az édesanyjukkal élnek egy csodálatos lakásban. Nagyon szerettem ott lenni, szívélyesen fogadtak, rengeteg emlékkel és ajándékkal tértem haza, amelyek mindig rájuk fognak emlékeztetni. Óriási kedvencük a hagyma, körülbelül mindennel eszik, és megtudtam azt is, hogy a spagettit gépsonkával is lehet enni.

 

El ne felejtsem iskolatársam, Kusev Diánát, akinek pár hét alatt sikerült belopnia magát a szívembe. Nem egyszer volt az életemben arra példa, hogy ameddig össze voltunk zárva,addig mosolyogtunk egymásra, majd az illető úgy elfelejtett, mint ha meg se születtem volna. Reménykedtem, hogy vele nem ilyen kapcsolatom alakul majd. Egy csillagjegyben születtünk, sokszor olyan volt, mintha a testvérem lenne. Azt hiszem, ezt így írták meg a nagykönyvben, ugyanis végre igaz barátra leltem. Minden bolondságunkat szorgalmasan jegyzeteltük, ennek hála, meg is jelentethetem az első könyvem, Aranyköpések címmel.

 

Dióhéjban ezek voltak azok a dolgok, amikre talán nem is gondoltam volna. Utolsó sorban, a legfurcsább, hogy amilyennek elképzeltem ezt a hetet, annál százszor jobban sikerült.

 

December 13. : 13:05-ös indulással kezdtük repülőutunkat a Szófiai reptérig. Itt megismerkedtünk a lengyel csapattal, majd vártuk a többi érkezőt. Ezután öt órás buszút várt ránk Smolyanig, amit Diával az első ülésről élvezhettünk.

 

Későn érkeztünk meg, állítások szerint a magyarok hozták meg a havat, bemutattak minket a fogadó családoknak, majd ki taxival, ki gyalog próbált hazajutni a hóban, a bőröndökkel, a fogadócsaládok kíséretében. A sajátom kibírta a megpróbáltatást, Diáét sajnos megsínylette az időjárás. Julyék meleg vacsorával vártak engem, ami az a bizonyos spagetti volt. Beszélgettünk hármasban (July,a testvére és én), majd eltettük magunkat másnapra.

 

December 14. : -9:00 PowerPoint prezentáció a Kiparis hotelben: „Education in Hungary”.

 

A nagy nap, amiért hónapokat izgultunk, amire rengeteget készültünk. A magyarok következtek utolsóként a program szerint, előtte mindenkit figyelmesen végighallgatunk. Voltak rövidek és hosszúra sikerültek, izgalmasak és kevésbé érdekfeszítőek, mint kiderült a legvégén, a mienk lett a legjobb. Ennyi munka és maximalizmus mellett, elképzelhetetlennek tartottam, hogy elbukunk.

 

A prezentáció után kettőig szabadidőnk volt. Elmentünk a bolgár lányokkal pénzt váltani a bankba, majd a Sunrise nevű étterembe ebédelni. Ezután megnéztük a St. Visarion templomot a városban. A bolgár tanárnő bemutatta nekünk a templom történetét, majd miután körbenéztünk, a hittan órák termében megajándékoztak minket egy bemutató után, amely a jobb emberré válásról szólt. Este kávézóba mentünk, a bolgár és a román csapattal. Társasági életet érdekes volt angolul élni, de úgy gondolom, ez csak hasznunkra vált.

 

A szabályt betartva, este tíz előtt értünk haza minden nap, mivel még kiskorúak vagyunk.

 

Julyéknál elment az áram, mikor nekiültünk vacsorázni, romantikusra sikeredett az este, ugyanis gyertya mellett ettünk.

 

December 15. : Tanulmányi kirándulásra mentünk Zlatogradba. Egy régi iskolát mutattak be nekünk, majd ellátogattunk a néprajzi múzeumba, ahol a sorban felakasztott kolompok nyerték el mindenki tetszését.

 

Ebédidőben a Chrystal étterembe mentünk a bolgár csapattal. Ebéd után, egy kávézóba mentünk, ahol megismerhettünk egy kedves hölgyet, akinek egészen kis kora óta a kávékról szól az élete, főzött is nekünk török módra, majd bemutatott egy hihetetlen trükköt! Azt gondoltam, ez is a centrifuga elvén működhet, akárcsak amikor az ásványvizes palackkal játszol, de úgy tűnt, hogy mégsem, hisz nem találtunk rá magyarázatot.

 

December 16. : A találkozó ismét a Kiparis hotelnél volt. Ezen a napon a városban lévő történelmi múzeumba és a galériába látogattunk el. Szerettem volna képeslapot vásárolni, gondoltam, majd lefestem én is, de természetesen pont az nem volt raktáron, ami megtetszett. Reménykedve mentem át a múzeumba, hátha ott kapok majd, de sajnos nem jártam sikerrel. Ezen a napon a tanárokkal ebédeltünk.

 

Délután a bolgár iskolába mentünk, szívmelengetően fogadtak minket, megnéztük a karácsonyi műsorukat, majd körbejártuk az iskolát. Hogy is mondjam, kicsit nagyobb, mint a mienk. Télikertjük és rengeteg termük van, ugyanis itt együtt van mindenki. Az alsósok, felsősök, középiskolások és a kisegítősök, ettől hihetetlenül családias hangulata van az egésznek. Az informatika terembe vezettek minket utoljára, ahol feladatot kaptunk. Naptárat kellett készítenünk, a prezentáción készült képek felhasználásával. Nagy nehezen rájöttünk Diával az Excel fortélyaira, nyomtattunk, és mehettünk is.
 

December 17. : A hotelban kávéval kezdtük a reggelt a bolgár és a román csapattal. Ezután a Városházára mentünk, ahol diplomát kaptunk a részvételért. Ebédidőben étterembe mentünk a megszokott társasággal.

 

Délután a planetáriumba mentünk, ahol a múlt századi  berendezés működési zajainak köszönhetően maradt ébren a társaság.

 

December 18. : Számomra, a prezentáció után, ez volt a második legizgalmasabb nap. Síelni és snowboardozni mentünk Pamporovóba. Sokan most vették először a bátorságot arra, hogy bármit a lábukra csatoljanak, ami csúszik alattuk. Én csak tavaly kezdtem snowboardozni, így hát a napunk háromnegyed részét ülve vagy épp a felállással próbálkozva töltöttük. Lifteztünk is oda-vissza a felvonón, majd beültünk egy kávézóba felmelegedni. Este a Treasure-be mentünk.

 

December 19. : Az utolsó napon, amelyen kirándultunk még, a Bachkovo monostort néztük meg először, ami Európa egyik legnagyobb és legrégibb Ortodox monostora.

 

Délután városnézésre indultunk Plovdivba, sokmindent láttunk, régi házakat, néprajzi kiállítást, majd elvittek minket egy plázába is, ami olyan volt, mintha itthon a Váci utcából indultunk volna mekizni a Westendbe.

 

Este elbúcsúztam July édesanyjától és testvérétől. Úgy láttam, nagyon a szívükhöz nőttem, hiszen egy hétig lányuk/testvérükként éltem velük. Szokatlan volt nélkülük a következő hét…

 

December 20. : A hotelnél találkoztunk utoljára, de sajnos nem volt ott mindenki, hiszen mindenki máskor indult.

 

Nagy nehezen elváltunk egymástól, majd amikor kifordult a busz az útra, mindenki sírva integetett utánunk. Nagyon szívszorongató volt.

 

A reptéren sokat vártunk, ugyanis az időjárás miatt késett a gépünk. Nevettünk mikor végre felszállt a gépünk, nagyon élveztük ismét az utat. Megtanultam, hogy kell kávét inni a gépen és Szobotin tanárnő talpraesettségének köszönhetően, februárra, amikor majd mi fogadjuk a vendégeket, már szóróanyagot is gyűjtöttünk Budapestről a reptéren!

 

Végezetül, de nem utolsósorban, még egyszer, óriási köszönet ezért a csodálatos nyolc napért!

 

Nem csak kiutazásra kaptunk lehetőséget, hanem új kapcsolatok teremtésére, ismeretlen helyek megismerésére, új emlékek, élmények megszerzésére és nyelvtudásunk gyarapítására.

 

 

                                                              Molnár Vanda 9.b

 

 

 

 

Mosoly ’express’

 

 Szeretném tanáraimnak, Udvardy tanárnőnek, Szobotin tanárnőnek és Csernák tanárnőnek megköszönni elsősorban a bíztatást, majd a lehetőséget a kiutazásra.

Most pedig, ha megengeditek, szeretnék mesélni azokról a dolgokról, amik másképp alakultak, mint ahogy számítottam.

 

 

   Számos iskolai programon vettem részt korábban, bár ehhez hasonlón még soha. Külföldi utazás? Ha tanulni kell, még akkor is álmaim netovábbja, hisz alapvetően nem sokszor jutok külföldre,szóval  boldog voltam, mikor megtudtam, én leszek az egyik szerencsés diák, aki a Comenius programban Bulgáriába mehet.

 

Repülőn most utaztam először. Hetekkel előtte, véleménygyűjtésbe fogtam. Mindenki szerint, az első repülés rémálom a félelem, a tériszony és hasonló érzések miatt. Megmondom őszintén, nem vagyok valami félős fajta, nagy kedvencem a vidámpark és minden kerekes járgány, ami gyorsul.

 

Miután leszálltam, olyan volt az egész  számomra , mint amikor nem mersz lecsúszni a legmagasabb csúszdáról, majd amikor a legvégén a vízbe pottyansz, annyit mondasz : - „Még egyszer, még egyszer!”.

 

Idegen családnál se laktam még soha. A fogadó lánnyal, hol máshol, természetesen a facebook-on vettem fel a kapcsolatot. Szimpatikusnak, kedvesnek tűnt, bár magasabbnak hittem. A korkülönbség miatt, azt gondoltam, nézeteltéréseink lesznek. Tisztességes néven Julieta Valkanova, 18 éves, és van egy velem egykorú öccse. Az édesanyjukkal élnek egy csodálatos lakásban. Nagyon szerettem ott lenni, szívélyesen fogadtak, rengeteg emlékkel és ajándékkal tértem haza, amelyek mindig rájuk fognak emlékeztetni. Óriási kedvencük a hagyma, körülbelül mindennel eszik, és megtudtam azt is, hogy a spagettit gépsonkával is lehet enni.

El ne felejtsem iskolatársam, Kusev Diánát, akinek pár hét alatt sikerült belopnia magát a szívembe. Nem egyszer volt az életemben arra példa, hogy ameddig össze voltunk zárva,addig mosolyogtunk egymásra, majd az illető úgy elfelejtett, mint ha meg se születtem volna. Reménykedtem, hogy vele nem ilyen kapcsolatom alakul majd. Egy csillagjegyben születtünk, sokszor olyan volt, mintha a testvérem lenne. Azt hiszem, ezt így írták meg a nagykönyvben, ugyanis végre igaz barátra leltem. Minden bolondságunkat szorgalmasan jegyzeteltük, ennek hála, meg is jelentethetem az első könyvem, Aranyköpések címmel.

Dióhéjban ezek voltak azok a dolgok, amikre talán nem is gondoltam volna. Utolsó sorban, a legfurcsább, hogy amilyennek elképzeltem ezt a hetet, annál százszor jobban sikerült.

 

December 13. : 13:05-ös indulással kezdtük repülőutunkat a Szófiai reptérig. Itt megismerkedtünk a lengyel csapattal, majd vártuk a többi érkezőt. Ezután öt órás buszút várt ránk Smolyanig, amit Diával az első ülésről élvezhettünk.

Későn érkeztünk meg, állítások szerint a magyarok hozták meg a havat, bemutattak minket a fogadó családoknak, majd ki taxival, ki gyalog próbált hazajutni a hóban, a bőröndökkel, a fogadócsaládok kíséretében. A sajátom kibírta a megpróbáltatást, Diáét sajnos megsínylette az időjárás. Julyék meleg vacsorával vártak engem, ami az a bizonyos spagetti volt. Beszélgettünk hármasban (July,a testvére és én), majd eltettük magunkat másnapra.

 

 

December 14. : -9:00 PowerPoint prezentáció a Kiparis hotelben: „Education in Hungary”.

A nagy nap, amiért hónapokat izgultunk, amire rengeteget készültünk. A magyarok következtek utolsóként a program szerint, előtte mindenkit figyelmesen végighallgatunk. Voltak rövidek és hosszúra sikerültek, izgalmasak és kevésbé érdekfeszítőek, mint kiderült a legvégén, a mienk lett a legjobb. Ennyi munka és maximalizmus mellett, elképzelhetetlennek tartottam, hogy elbukunk.

 

A prezentáció után kettőig szabadidőnk volt. Elmentünk a bolgár lányokkal pénzt váltani a bankba, majd a Sunrise nevű étterembe ebédelni. Ezután megnéztük a St. Visarion templomot a városban. A bolgár tanárnő bemutatta nekünk a templom történetét, majd miután körbenéztünk, a hittan órák termében megajándékoztak minket egy bemutató után, amely a jobb emberré válásról szólt. Este kávézóba mentünk, a bolgár és a román csapattal. Társasági életet érdekes volt angolul élni, de úgy gondolom, ez csak hasznunkra vált.

A szabályt betartva, este tíz előtt értünk haza minden nap, mivel még kiskorúak vagyunk.

Julyéknál elment az áram, mikor nekiültünk vacsorázni, romantikusra sikeredett az este, ugyanis gyertya mellett ettünk.

 

 

 

December 15. : Tanulmányi kirándulásra mentünk Zlatogradba. Egy régi iskolát mutattak be nekünk, majd ellátogattunk a néprajzi múzeumba, ahol a sorban felakasztott kolompok nyerték el mindenki tetszését.

Ebédidőben a Chrystal étterembe mentünk a bolgár csapattal. Ebéd után, egy kávézóba mentünk, ahol megismerhettünk egy kedves hölgyet, akinek egészen kis kora óta a kávékról szól az élete, főzött is nekünk török módra, majd bemutatott egy hihetetlen trükköt! Azt gondoltam, ez is a centrifuga elvén működhet, akárcsak amikor az ásványvizes palackkal játszol, de úgy tűnt, hogy mégsem, hisz nem találtunk rá magyarázatot.

 

December 16. : A találkozó ismét a Kiparis hotelnél volt. Ezen a napon a városban lévő történelmi múzeumba és a galériába látogattunk el. Szerettem volna képeslapot vásárolni, gondoltam, majd lefestem én is, de természetesen pont az nem volt raktáron, ami megtetszett. Reménykedve mentem át a múzeumba, hátha ott kapok majd, de sajnos nem jártam sikerrel. Ezen a napon a tanárokkal ebédeltünk.

 

Délután a bolgár iskolába mentünk, szívmelengetően fogadtak minket, megnéztük a karácsonyi műsorukat, majd körbejártuk az iskolát. Hogy is mondjam, kicsit nagyobb, mint a mienk. Télikertjük és rengeteg termük van, ugyanis itt együtt van mindenki. Az alsósok, felsősök, középiskolások és a kisegítősök, ettől hihetetlenül családias hangulata van az egésznek. Az informatika terembe vezettek minket utoljára, ahol feladatot kaptunk. Naptárat kellett készítenünk, a prezentáción készült képek felhasználásával. Nagy nehezen rájöttünk Diával az Excel fortélyaira, nyomtattunk, és mehettünk is.

 

December 17. : A hotelban kávéval kezdtük a reggelt a bolgár és a román csapattal. Ezután a Városházára mentünk, ahol diplomát kaptunk a részvételért. Ebédidőben étterembe mentünk a megszokott társasággal.

Délután a planetáriumba mentünk, ahol a múlt századi  berendezés működési zajainak köszönhetően maradt ébren a társaság.

 

December 18. : Számomra, a prezentáció után, ez volt a második legizgalmasabb nap. Síelni és snowboardozni mentünk Pamporovóba. Sokan most vették először a bátorságot arra, hogy bármit a lábukra csatoljanak, ami csúszik alattuk. Én csak tavaly kezdtem snowboardozni, így hát a napunk háromnegyed részét ülve vagy épp a felállással próbálkozva töltöttük. Lifteztünk is oda-vissza a felvonón, majd beültünk egy kávézóba felmelegedni.

Este a Treasure-be mentünk.

 

December 19. : Az utolsó napon, amelyen kirándultunk még, a Bachkovo monostort néztük meg először, ami Európa egyik legnagyobb és legrégibb Ortodox monostora.

Délután városnézésre indultunk Plovdivba, sokmindent láttunk, régi házakat, néprajzi kiállítást, majd elvittek minket egy plázába is, ami olyan volt, mintha itthon a Váci utcából indultunk volna mekizni a Westendbe.

Este elbúcsúztam July édesanyjától és testvérétől. Úgy láttam, nagyon a szívükhöz nőttem, hiszen egy hétig lányuk/testvérükként éltem velük. Szokatlan volt nélkülük a következő hét…

 

 

December 20. : A hotelnél találkoztunk utoljára, de sajnos nem volt ott mindenki, hiszen mindenki máskor indult.

Nagy nehezen elváltunk egymástól, majd amikor kifordult a busz az útra, mindenki sírva integetett utánunk. Nagyon szívszorongató volt.

A reptéren sokat vártunk, ugyanis az időjárás miatt késett a gépünk. Nevettünk mikor végre felszállt a gépünk, nagyon élveztük ismét az utat. Megtanultam, hogy kell kávét inni a gépen és Szobotin tanárnő talpraesettségének köszönhetően, februárra, amikor majd mi fogadjuk a vendégeket, már szóróanyagot is gyűjtöttünk Budapestről a reptéren!

 

 

Végezetül, de nem utolsósorban, még egyszer, óriási köszönet ezért a csodálatos nyolc napért!

Nem csak kiutazásra kaptunk lehetőséget, hanem új kapcsolatok teremtésére, ismeretlen helyek megismerésére, új emlékek, élmények megszerzésére és nyelvtudásunk gyarapítására.

 

                                                              Molnár Vanda 9.b

 

Megjelent: 6919 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 20 szeptember 2012 13:50
Tovább a kategóriában: A magyar csapat Projekt beszámoló