Tanácsok szülőknek

Tanácsok szülőknek

Reggeli ébresztés

Ebben az időszakban valószínűleg hatványozottan nehéz szülőnek lenni, hiszen sülve-főve együtt vagyunk és mivel otthon zajlik a tanítás is, így még nehezebb felkelteni a gyereket, és rávenni arra, hogy leüljön az asztalához tanulni. Ha úgy érzik, hogy már mindennel próbálkoztak, mégis az összes reggel vitával és végtelenségig tartó keltegetéssel zajlik, akkor most mutatunk néhány olyan módszert, ami biztosan segít.

 Ezek alkalmazásával szépen lassan eltűnnek a veszekedések, és a reggeli ébredés sem lesz többé nyűg.

Az első ilyen szabály, hogy egy kicsit húzzuk fel a redőnyt még lefekvés előtt. Ha van egy rés, ahol reggel be tud férkőzni egy kis fény, akkor a gyerek sokkal kipihentebben fog ébredni, sőt, talán magától kel fel. A fény hatására a testünkben olyan hormonok termelődnek, amelyek azt jelzik, hogy ideje kipattanni, hiszen indul egy újabb nap.

A „kék fény” csökkentése

 

Lefekvés előtt legalább 1-2 órával korlátozzuk a mobiltelefon használatát, TV-nézést, számítógép előtt töltött időt, vagy éppen a videójátékokkal való időtöltést. Ez azért fontos, mert ezen berendezések egy úgynevezett 'kék-fényt' bocsájtanak ki, amelyek felboríthatják a testünk természetes ritmusát, nyugtalanná válhatunk tőle, és ha hosszú távon használjuk őket, akkor biztosan nehezen fogunk álomba szenderülni, vagy éppen felébredni. Semmiképp ne kísérje a mobilja is az ágyba a gyereket, a tévére elalvás pedig szintén nem fog segíteni.

Egy vidám reggeli ébredés lehet, ha zenét játszunk a gyereknek.  Egyes kutatások szerint a zene igazi relaxációs módszer az ébredéshez, vagyis sokkal jobb, mint egy ébresztőóra, vagy a 'ki az ágyból' kiáltás. A zenés ébresztő hatása az lesz, hogy a gyerek könnyebben felébred és még a kedve is pozitív irányba változik.

Erre a célra megfelelhet bármely lendületet, munkakedvet, életkedvet nyújtó zene, pl.:

https://youtu.be/Di2k06uNU1U

 

Ébreszthetjük a kedvenc reggelijével

 

Ha a lakást a gyerek kedvenc ételének az illata járja át, akkor sokkal könnyebben kimászik az ágyból, ráadásul jobb kedvvel is ébred. Jó taktika lehet az is, ha felébredés után egyből adunk neki egy pohár gyümölcslevet. Ha a kedvenc italát nyomjuk a kezébe, akkor nem sokáig tétlenkedik majd az ágyban.

És végül, de nem utolsó sorban az egyik legideálisabb reggeli ébresztő lehet a család házi kedvence. Ez azt jelenti, hogyha van egy kutyánk, egy olyan állat, amit a gyerek is szeret és közel állnak egymáshoz, akkor érdemes bevetni. Engedjük be kicsit a szobájába a kutyát, aki biztosan jó kedvűen ébreszti fel a lurkót, aki nem tud ellenállni, majd a kora reggeli szeretgetésnek az egyik legjobb barátjától.

Néhány jó tanács a mostani helyzetre:

https://www.ppk.elte.hu/content/tanacsok-szuloknek-a-jarvany-miatt-kialakult-helyzettel-kapcsolatban.t.38678

Iskolapszichológus

Címünk

Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum

1212 Budapest, Széchenyi utca 95.

+36 1 278 30 60

Azonosítók

OM azonosító: 203061/021

Telephely kódja: 001

Írj nekünk!

titkarsag@vasarhelyi.info

Hasznos linkek