Vásárhelyis diákok Szovátán

Vásárhelyis diákok Szovátán
2019. május 22 és 26 között a csepeli BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziumának 25 tanulója a Határtalanul! program keretében a Romániai Erdély területén található Szovátán és környékén töltött 5 napot.
Vásárhelyi Szováta

A diákok május 22-én szerdán a kora reggeli órákban indultak iskolájuk elől. Út közben egy rövid időre megálltak a Királyhágónál, és helyi idő szerint este 6 óra tájban értek a Szovátafürdő területén található szálláshelyükre, ahol az erdélyi csoport vezetője, Kincses Enikő, és a diákok egy csoportja fogadta a kis magyar csapatot. A helyi vendéglátásból remek ízelítőt kaptak tanulók és a kísérők is a vacsorák és reggelik alkalmával, ahol a helyi gasztronómiából széles kínálatot kóstolhattak meg.

Vásárhelyi Szováta

Május 23-án, csütörtökön a szovátai Domokos Kázmér iskolával, képzéseivel, történetével ismerkedtek meg a tanulók, majd rövid kirándulást tettek Parajdra, a sóbányába és a sóstrandra. Korondon megnézték a kirakodóvásárt és ajándéktárgyakat a vásároltak, megízleltlk a helyi kürtőskalácsot és lángost. Farkaslakán Tamás Áron síremlékénél emlékeztek az íróra, majd megszemlélték a település székelykapuit és a kopjafáit. A délutánt Szováta megismerésével töltötték: a Medve-tó, a Rigó-tó, a kilátó voltak a nevezetes állomások. Vacsora után a szovátai és a budapesti csapat összegyűlt a szálláshelyen egy kártyázós, beszélgetős estére.

Vásárhelyi Szováta

Május 24-én diákjaink a vállalt programajánló elkészítése mellett részt vettek a Danubius Hotel Szovátában egy szállodai körsétán is, ahol a rendezvénytermeket, a gyógyrészleget, az éttermeket, valamint szobákat és lakosztályokat mutatott meg számukra a hotel szállásadási igazgatója, Fülöp Róbert.

Vásárhelyi Szováta

Május 25-én, szombaton a cél a Gyilkos-tó és a Békás-szoros volt. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mert a program alatt végig sütött nap, ezért kellemes sétát tehettünk a tóparton és gyalogosan lesétáltunk a szorosba is. A kirándulás után mindenki még egyszer bejárta a vendéglátó várost, ajándéktárgyakat vásárolt, majd este ismét együtt töltött néhány órát a két osztályt a közös élmények átbeszélgetésével.

Vásárhelyi Szováta

Május 26-án, vasárnap a kora délutáni órákban érkezett meg a csoport az iskola elé.

Vásárhelyi Szováta