Nyomtatás
szerda, 26 január 2011 12:05

Projekt beszámoló

Értékelés:
(0 szavazat)

Mint arról novemberben hírt adtunk, a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola egy két éven át tartó Uniós pályázat – a Comenius program – nyerteseként a romániai Iasi-ban képviselte Magyarországot.

Ennek második állomása Bulgáriában, egy, a görög határtól 40 kilométerre fekvő 33000 fős városkában, Smolyan-ban volt december 13-20. között. Iskolánkat ezen a találkozón Szobotin Andrea angolszakos tanárnő, Csernák Edina matematikaszakos tanárnő, valamint Kusev Diána 11.C és Molnár Vanda 9.B osztályos tanulók képviselték.  A résztvevő országok – Bulgária, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Németország, Románia, Törökország - ezúttal az oktatási rendszerükkel ismertették meg egymást Power Point bemutatóik során.  Az előadások után a résztvevőkben felmerülő kérdésekre adtak alapos válaszokat a diákokat kísérő tanárok. A bolgár házigazdák nagy szeretettel és segítőkészséggel mutatták be iskolájukat és szűkebb pátriájukat, melyből nem hiányoztak a helyi folklór elemei sem. Megérkezésünkkor népviseletbe öltözött kisiskolások a híres smolyani mézzel és kaláccsal kínáltak minket, helyi szokás szerint. A városházán Smolyan polgármesterasszonya üdvözölt minket, sok sikert kívánva a Comenius program végigviteléhez, s kedves gesztusként mindenjelenlévőnek névreszóló emléklapot adott át, miközben a helyi sajtó képviselői fényképezőgépeikkel folyamatosan dokumentálták az eseményt.

Az elkövetkezendő napokban rövid kirándulásokat tettünk az ország néhány szép pontjára. Így jutottunk el a Rodope hegység völgyében épült Zlatogradba, ahol a helyi néprajzi múzeumban –  amely egy, a XIX. század második felében épült balkáni stílusú emeletes házban kapott helyet – ismerkedtünk Bulgária népszokásaival, népviseletével. Mindannyiunk körében a régi iskolamúzeum aratta a legnagyobb sikert, ahol a másfél évszázaddal ezelőtti iskolai élet megmaradt rekvizítumait mutatták meg nekünk. Ellátogattunk a közel 2000 méter magasan fekvő Pamporovo-i síparadicsomba, amely éppen aznap nyitotta meg pályáit a téli sportok szerelmesei előtt. A kalandvágyóbbak sítalpat csatolva a meredek lejtőket választották, mások ezidő alatt inkább a turistaház barátságos kandallója előtt forró teát szürcsölgettek. Megcsodáltuk az 1083-ban alapított Bachkovo-i monostort, s annak szemet gyönyörködtető freskóit, lélekzetelállító ikonosztázát, mialatt történeteket hallgattunk a szigorú szerzetesi élet rendjéről. Utunk következő állomása Plovdiv volt, ahol vendéglátóink jóvoltából nem csak az óvárost, s annak még romjaiban is fenséges ókori római amfiteátrumát tekintettük meg, hanem a modern nagyváros nyüzsgő bevásárlóközpontokkal, forgalmas utcákkal teli életét is megismertük.

Az utolsó nap reggelén vendéglátóinktól búcsút véve kisbuszunkkal a szófiai reptér felé vettük utunkat, rengeteg gyönyörű élménnyel gazdagodva, s bízva abban, hogy az itt szövődött barátságok februárban a budapesti találkozó alkalmával még tovább mélyülnek. Ezért igyekszünk hasonlóan színvonalasan összeállított programokkal fogadni vendégeinket, s amennyire lehet színes képet mutatni Magyarország hagyományairól, kultúrájáról.

 

Szobotin Andrea

angoltanár

Megjelent: 12027 alkalommal