kedd, 07 december 2010 09:15

Élménybeszámoló

Értékelés:
(0 szavazat)

2010 Október 15-22

Education- A Journey in Time

Projekt találkozó Románia,Iasy

Bevezetésként kezdem azzal, hogy szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben az egész programban, hogy kiutazhattam. Köszönöm a tanároknak, hogy bizalmat szavaztak azzal, hogy engem kértek meg, hogy legyek az egyik kiutazó diák. Köszönöm!

Nem is tudom, hol kezdjem. Nehéz egy egész hetet, ennyi élményt szavakba önteni, de megpróbálom. Összefoglalva: Nagyszerű hét volt, nagyon jól éreztem magam! Az ellátás, a kedvesség a vendégszeretet minden abszolút megfelelő volt. Én személy szerint egy kicsit keveselltem a diákoknak a közös programokat, de azért így is nagyon jó volt.

Kezdjük az elején.

Október.15: 8 órakor indult a repülő. A bécsi reptéren összeismerkedtünk a Lengyel tanárokkal és diákokkal, itt még félve beszéltünk a másikhoz. Megérkeztünk Iasy-ba ahol már vártak minket a tanárok és a diákok. Kíváncsi voltam, de ugyan féltem is, vajon kihez kerülünk? Odajött az egyik tanárnő nagyon kedves, szimpatikus volt, bemutatkozott majd bemutatta Camelia-t, ő az a lány, akinél lakni fogunk. Elsőre szimpatikus volt, kommunikatív kedves és nyitott. Édesapjával és húgával jött értünk, majd elindultunk hozzájuk. Egy kétszintes családi házban laknak, nagyon szép. Ez a nap az ismerkedésről szólt, megismertük Adina-t a másik lányt, aki velünk lesz végig ő is nagyon aranyos, szimpatikus lány. Örültünk, hogy jó kezekbe kerültünk. Első nap dvd-ztünk a lányokkal és beszélgettünk, hogy jobban megismerjük egymást majd kipakoltunk a bőröndből és eltettük magunkat másnapra.

Október.16: Az első nagy találkozás mindenkivel. Egy egyetemre mentünk, ahol minden ország bemutatta az iskolájáról készült prezentációját majd kérdéseket tettünk fel egymásnak és válaszoltuk meg azokat. Ezután nekünk diákoknak szabad volt a délután. Először elmentünk ebédelni, egy pizzázóba (a lányokkal) majd elindultunk körbenézni a városban. Megnéztünk körülbelül 3 vagy 4 monostort, templomot majd beültünk egy bevásárlóközpontba, hogy megbeszéljük, mit csináljunk a nap további részében és közben megittunk egy üdítőt. Eldöntöttük, hogy hazamegyünk filmet nézni (mert esik az eső egész nap) ezért elmentünk venni popcornt és üdítőt majd hazamentünk és megnéztünk egy táncos filmet (angolul persze). Beszélgettünk és elkezdtünk bepakolni a másnap kezdődő 2 napos kis utazásra.

Október.17: Korán keltünk, 6 órakor, mert fél8ra oda kellett érni a megbeszélt helyre, ahol egy busz várt ránk. 8 órakor elindult a busz és 12ig meg sem állt, kicsit hosszú volt az út, de közben beszélgettünk, zenét hallgattunk, tehát jóltelt. Első megálló a Sucevita monostor volt majd a Moldovita monostor és az utolsó a Voronet monostor. Mindegyik monostornál a tanárok elmesélték a történetét a monostornak, körbevezettek minket kívül, belül. Következő állomás a hotel volt, ahol elfoglaltuk a szobákat majd lementünk közösen vacsorázni. Ezután mindenki visszament a szobába, beszélgettünk majd elmentünk aludni.

Október.18: 8 órakor egy közös reggeli majd 9 órakor indultunk. Első állomás a Humor monostor majd utána a Neamt erődöt látogattuk meg miután beültünk egy étterembe ebédelni és végül a Neamt monostort látogattuk meg. Ezután elindultunk vissza Iasy-ba.

Október.19: Bemutatták a saját iskolájukat, üdvözöltek minket. Elkezdődött a workshop külön diákoknak külön tanároknak. Első feladatunk az volt, hogy kapott minden ország egy lapot,amelyen egy kitöltetlen órarend volt és kérdések. Le kellett vázolnunk egy átlagos heti órarendet, hogy cserélni szoktuk-e a termeinket van e házi-rend, van-e egyenruha, ebéd és hasonló kérdések. Majd minden ország elmondta a sajátját. Következő feladat volt, hogy le kellett írnunk, hogy mi az ami jó az iskolánkban és mi az amit esetleg szeretnénk rajta változtatni, újítani? Majd szintén mindenki elmondta a sajátját. És végső feladat egy plakátot kellett készítenünk 10-15 perc alatt az iskoláról. Szerepelnie kellett rajta az iskola nevének, egy logót kellett kitalálni és a többit pedig nekünk kitalálni. Miután ezzel végeztünk szendvicseket kínáltak és utána mentünk a tanárokhoz bemutatni a plakátokat. Ezután újra szabad program volt nekünk diákoknak. Elmentünk ebédelni majd haza készülődni és utána találkoztunk a 2 német lánnyal és a 2 román lánnyal akinél laknak, és elmentünk biliárdozni. Szabinával játszottunk a 2 német lány ellen, és mi nyertünk. Majd hazamentünk.

Október.20: 10 órától 12 óráig egy szakfelügyelőségen voltunk ahol az oktatásról tartottak prezentációkat és beszédet. Megkaptuk a „diplománkat”. Elmentünk ebédelni a lányokkal majd 2 órakor a Központi Egyetemi Könyvtárat látogattuk meg. Megnéztünk egy prezentációt a könyvtár történelméről majd körbevezetettek minket. Ezután elmentünk a német lányokkal és román lányokkal (akiknél ők laknak,és akiknél mi) sétálni a városban majd egy magas épület (egy 6-7 emeletes ház) tetejére felmentünk, hogy magasból is lássuk a várost és képeket készíthessünk. Este a család elvitt minket egy magas hegyre megnézni a kilátást, az éjszakai várost a sok kivilágítást, majd elvittek minket egy étterembe vacsorázni.

Október.21: Az utolsó teljes nap. Reggel a polgármesteri hivatalt látogattuk meg majd a Pogor házat (A modern román irodalom múzeumát).Régi tárgyakat,iratokat mutattak meg és egy modern festészeti kiállítást is megnéztünk. Ezután elbúcsúztunk a többiektől ugyanis a Németeken és rajtunk kívül mindenki ezen a napon ment haza. Elmentünk ebédelni majd 2 bevásárlóközpontba ajándékokat venni a családnak,barátoknak. Este a tanárnőék átjöttek vacsorázni a családhoz ahol laktunk. Körbevezették őket a házba, megvacsoráztunk és beszélgettünk.

Október.22: Reggel meglátogattuk a botanikus kertet. Nagyon szép volt tele gyönyörű virágokkal. Ezután hazamentünk ebédelni majd elindultunk a repülőtérre. 1 óra várakozás után eljött a búcsúzás ideje, ami nagyon nehéz volt, mert nagyon megkedveltük a lányokat, barátok lettünk. Sírtunk is búcsúzás közben. Majd elindultunk a repülőhöz.

Hihetetlenül jó volt ez az 1 hét amit kint tölthettünk. Új barátságokra tettünk szert, az angolt használva a tudásunk és a tapasztalataink is gyarapodtak. Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ennek a részese lehettem!

Szabó Gabriella 11.a

 

Megjelent: 10961 alkalommal

Címünk

Budapesti Gazdasági SZC Vásárhelyi Pál Technikum

1212 Budapest, Széchenyi utca 95.

+36 1 278 30 60

Azonosítók

OM azonosító: 203061/021

Telephely kódja: 001

Írj nekünk!

titkarsag@vasarhelyi.info

Hasznos linkek